gr_logo_100   <IMG SRC="/images/kopf_de_800px.jpg" usemap="#kopf" BORDER=0 width="<script language=JavaScript>document.write(Width_610);</script>" height="75">         HARTMANN International Home          

       
 

Kneipp és Wellness

HARTMANN-RICO HUNGÁRIA Kft.

FORGALMAZÁSÁBAN

Sebastian Kneipp és a wellness európai gyökerei

Mintegy 150 évvel ezelőtt, egy kis dél-németországi falu kolostorának élére új vezetőt neveztek ki. El akarták dugni a világ elől, mert papi hivatása mellett olyasmivel is foglalkozott, amit sokan nem tekintettek kívánatosnak. Természetesen akkor még senki nem gyaníthatta, hogy ebből viszonylag rövid időn belül a világ legnagyobb, legtöbb embert megmozgató, egészségmegőrzéssel kapcsolatos mozgalma bontakozik ki. Mint, ahogy arra sem gondolt senki, hogy a gyógyfüvek papjának elhivatottságából, sokoldalúságából és szakértelméből született eredményeket a hálás utókor nem csupán megőrzi, hanem folyamatosan fejleszteni és gyarapítani fogja. Ezzel is az eredeti célt szolgálva: segíteni a rászorulókon, megmutatni az utat, hogyan őrizhetjük meg egészségünket, kerülhetjük el a betegségeket. Sebastian Kneippről van szó, akinek nevét az általa alapított Kneipp Műveken kívül kiadók, iskolák, alapítványok és más szervezetek sora viseli - szerte a világon. A szegény takácscsalád gyermeke kora ifjúságától kezdve mélyen vallásos volt, élete egyetlen céljának a pappá szentelést tekintette. Kemény küzdelmek árán sikerült el is érnie ezt, annak ellenére, hogy nemcsak a pénztelenséggel küszködött mindvégig, hanem az akkor még halálos betegségnek számító tuberkulózissal is. A sorsnak ez a csapása indította el azon a másik úton, amely világhírnevet szerzett neki is, a kis falunak is, de az öt pilléren nyugvó filozófiájának is, amit a wellness európai előfutárának tekintünk. Mi is tulajdonképpen a wellness? A wellness több annál, hogy időről időre aerobikozunk, esetleg szaunázunk, vagy éppen néha masszíroztatjuk magunkat. A wellness aktív életmódváltást jelent, lelki érési és tudati fejlődési folyamatot, a teljes regenerálódásra való aktív törekvést, az egészség természetes úton való megőrzése érdekében. Miután Sebastian Kneipp tudomást szerzett tuberkulózisáról, csupán az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne betegségén úrrá, mit tegyen, hogy ne kelljen eredeti céljáról, a pappá válásról lemondania. A véletlen, és persze az olvasás szeretete folytán a kezébe került egy, a 18. század közepén írott könyvecske, Dr. Hahn munkája. Az orvos a vízkezelések alkalmazásában elért tapasztalatait foglalta össze, Kneipp azonnal ki is próbálta a könyvben leírtakat. Rövid, jéghideg fürdőket vett a Dunában, étkezését rostokban, ballasztanyagokban és vitaminokban gazdaggá alakította, illetve az édesanyjától megismert gyógyteákat fogyasztotta. Néhány hónap alatt sikerült immunrendszerét úgy megerősítenie, hogy hamarosan teljesen kigyógyult a halálos kórból. A betegség azonban egy másik vágyát fokozta, papi munkája mellett szüntelenül azon munkálkodott, hogy másokat saját módszerével gyógyuláshoz segítse.

        következő  
 
   
  oldal eleje · vissza honlap térkép · copyright